Jelenlegi hely

Homo Ludens Project: Szövegdiszkó - A férfiak hangja

Időpont: 2021. január 27., szerda, 19.00
Helyszín: online előadás

„Az igazi férfinak hangja van. És Keze. A kezén ujjak, amivel ír. Véleménye, amit hangoztat. A szájával. Vagy csendben, a sorok közé veti. Állásfoglalása, ami lehet régimódi, korszakalkotó vagy éppen korszakátkozó. Kritikája van. Dicsérő. Szidalmazó. Sokféle. Stílusa is. Hagyományos, újszerű. Rétegelt, mint egy lemez. Például farost. Na most hangja van. Hangja lesz.”

Sajátos, eredeti művészeti kaland a Szövegdiszkó című program. Bár a kezdeményezés szegedi, a produkció mégis határtalan, mivel online, tehát bárhonnan és bárki által elérhető. A premier már megvolt idén, most a folytatásban a közönség újra találkozhat a Homo Ludens Project által életre keltet Szövegdiszkóval. (A HLP már járt Debrecenben: elhozták az Esterházy-szövegek inspirálta Egy nő című közösségi filmjüket, és Az érintés dicsérete táncos produkciót.)

Az előadás ingyenes, ám aki akar, válthat rá támogatói jegyet, amivel a ZUG Színház és Művészeti Tetthely és Homo Ludens Project működését és fennmaradását segíti elő.

A hangjátékot készítette: Nahóczki Viktor és Szilágyi Szabolcs. Operatőr: Kovács Gyula András, Nahóczki Viktor, Szabó Kitti. Vágó: Kovács Gyula András, Nahóczki Viktor, Szabó Kitti, Szilágyi Szabolcs. Performerek: Kovács Gyula András, Szilágyi Szabolcs. A szövegeket előadják: Balog József, Bánföldi Szilárd, Darvasi Áron, Komlóczi Zoltán, Kovács Domokos, Rédei Roland, Szilágyi Szabolcs, Szilasi László, Varga Norbert. Rendező: Benkő Imola Orsolya.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Ugrás az oldal tetejére