Jelenlegi hely

A kisfiú

Történet egy kisfiúról, akit talán te is ismersz...

Egyszer egy kisfiú iskolába ment.
Egy egészen kisfiú.
Egy egészen nagy iskolába.
De amikor a kisfiú
Látta, hogy szépen be tud sétálni az ajtón
Egyenesen a tanterembe,
Nagyon örült.
És az iskola már nem is látszott
Olyan nagynak.

Egyik délelõtt,
Amikor a kisfiú már egy ideje az iskolában ült,
Így szólt a tanító néni:

- Ma rajzolni fogunk.
Pompás! - gondolta a kisfiú.
Imádott rajzolni.
Mindenfélét tudott rajzolni:
Oroszlánt és tigrist,
Csirkét és tehenet,
Vonatot és hajót. Elővette hát a színeseit, és rajzolni kezdett.

De a tanító néni rászólt:
- Várj! Még nem mondtam, hogy kezdhetitek!
És megvárta, míg mindenki rá figyelt.

- Helyes - mondta a tanító néni.
- Virágot fogunk rajzolni.
Pompás! - gondolta a kisfiú.
Imádott virágot rajzolni,
S gyönyörű csokor kezdett kikerekedni
Rózsaszín, narancssárga és kék ceruzája alól.

De szólt a tanító néni:
- Várj! Majd megmutatom, hogy kell.
És piros virágot rajzolt a táblára,
Zöld szárral.
- Tessék! - mutatott rá.
- Most kezdhetitek.

A kisfiú a tanító néni virágjára nézett,
Aztán a sajátjára.
A saját virágja jobban tetszett neki,
De hallgatott erről.
Megfordította a papírt,
És rajzolt egy olyan virágot, mint a táblai.
Pirosat zöld szárral.

Egy másik napon,
Mikor a kisfiú szépen besétált
Az ajtón, egyenesen a tanterembe,
A tanító néni így szólt:
- Ma gyurmázni fogunk.
Pompás! - gondolta a kisfiú.
Imádott gyurmázni.

Mindenfélét tudott csinálni a gyurmából:
Kígyót, és hóembert,
Elefántot meg egeret,
Autót és teherkocsit.
Lelkesen nyomkodni kezdte hát
A gyurmáját.

Ám szólt a tanító néni:
- Várj! Még nem kezdhetsz!
És megvárta, míg mindenki rá figyelt.

- Most - magyarázta a gyerekeknek
-Tálat formázunk.
Pompás! - gondolta a kisfiú.
Imádott tálat formázni,
S máris mindenféle alakú
És méretű edényeket gyártott.

De szólt a tanító néni:
- Várj! Majd megmutatom, hogy kell.
És mindenkinek megmutatta, hogyan kell
Szép, öblös tálat formázni.
- Tessék! - mutatott rá.
- Most kezdhetitek.

A kisfiú a tanító néni táljára nézett,
Aztán a sajátjaira.
A saját edényei jobban tetszettek neki,
De hallgatott errõl.
Újra gombóccá gyúrta a gyurmáját,
És készített egy olyan tálat, mint a tanító nénié.
Szép öblöset.

Bizony a kisfiú
Hamar megtanult várni
És figyelni
És mindent úgy csinálni, ahogy a tanító néni.
És többé semmit sem csinált
A saját elgondolása szerint.

Később úgy esett,
Hogy a kisfiú családja
Másik lakásba költözött
Egy másik városba.
A kisfiú pedig
Új iskolába került.

Ez az iskola még nagyobb volt
Az előzőnél,
És nem lehetett szépen besétálni
Egyenesen az osztályba.
Először fel kellett menni a nagy lépcsőn,
Aztán végig a hosszú-hosszú folyosón.
Onnét nyílt a tanterem.
Első nap így szólt a tanító néni:
- Ma rajzolni fogunk.
Pompás! - gondolta a kisfiú,
És várt, hogy a tanító néni
Megmondja, mit kell tennie.
De a tanító néni nem mondott semmit,
Csak járkált a padok között.

A kisfiúhoz érve, megkérdezte:
- Neked nincs kedved rajzolni?
- De, van - felelte a kisfiú.
- Mit fogunk rajzolni?
- Nem tudom, amíg el nem készültök - hangzott a válasz.
- Én választhatok?-csodálkozott a kisfiú.
- Amit csak akarsz - biztatta a tanító néni.
- Bármilyen színnel? - érdeklődött a kisfiú.
- Bármilyennel - bólintott a tanító néni.
- Ha mindenki ugyanolyan színeket használna,
Honnan tudnám, melyik kinek a műve,

Hogy különböztetném meg õket?
- Sehogy - látta be a kisfiú,
És belefogott egy rózsaszín, narancssárga
És kék virágcsokorba.

Tetszett neki ez az új iskola,
Még ha nem is lehetett besétálni
Egyenesen a tanterembe!

Szerző: Helen E. Buckley

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A reggeli indulás, kész káosz? - 20 egyszerűen megvalósítható ötlet, hogy jól induljon a nap

A reggeli indulás, kész káosz? - 20 egyszerűen megvalósítható ötlet, hogy jól induljon a nap

„Ha a reggel jól indul, jó lesz az egész napod” tartja ugyebár a mondás, de reggel annyiszor nem indul jól a napunk.  Mi szülők általában rohanunk, már a reggelünk is néha egy kész cirkuszi mutatvány, egyensúlyozunk a kötélen a reggeli rituálék között, kapkodunk, feszültek vagyunk, sürgetünk, néha veszekszünk, és néha elkésünk… De, hogy tudjuk mindezt elkerülni, és boldogabbá tenni a reggeli indulást? Fogadjátok szeretettel Jamrik Márta tanácsait.
Önállóan olvasna a gyermekem, de milyen könyvet válasszak neki?

Önállóan olvasna a gyermekem, de milyen könyvet válasszak neki?

Az olvasás maga, a titkok és kalandok világába való repülés. De hogy repüljön egy, az olvasást most kezdő gyerek? Különlegesen szerkesztett könyvekkel segíthetünk nekik. De milyen könyvet és hogyan válasszunk nekik?
Túléltük az első hetet!

Túléltük az első hetet!

Beindult a verkli, elkezdődött az iskola, de mi lesz később? Hogyan folytatódik? Mint tudjuk, a gyereknevelés nagy kaland, de most egy kicsit izgalmasabb a szokásosnál.
Lassulj le és élvezd! - Tippek a rohanásmentes mindennapokhoz

Lassulj le és élvezd! - Tippek a rohanásmentes mindennapokhoz

Napok, hetek, hónapok, netén évek óta úgy érzed, hogy állandó rohanásban vagy, nem jut időd semmire, nem végzel a feladataiddal? Szeretnél változtatni? Mi lenne, ha most kezdenéd? Benne vagy? Akkor most szóról szóra, betűről betűre olvasd el ezt a cikket! Nem ér csak úgy gyorsan átfutni ám! Lassulj velem legalább pár perc erejéig, és a végén döntsd el, hogy futsz tovább, vagy lassítasz a továbbiakban egy kicsit Te is!
Ugrás az oldal tetejére